Hírek
Megnyitotta kapuit a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskola

Vasárnap ünnepélyes Veni Sancte szentmise keretében nyitotta meg első tanévét a Gyömrői Magvető Katolikus Általános Iskola. A templom csordultig telt az ünneplő közösséggel.
A szentmise elején Brandenburg Tamás, az egyházközség képviselőtestületének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatóját, Dr. Puskás Balázst. Köszöntőjében kiemelte, hogy milyen nagy jelentőséggel bír közösségük életében ez a nap, amikor megvalósul az évtizedekkel előtti álom – amelyet Prause József plébános és az akkori közösség tagjai indítottak el – a templom és a közösségi ház mellé megnyitja kapuit az iskola.
A kisdiákok ünnepélyes keretek között vonultak be a templomba osztálytanítóik vezetésével. Az ünnepi szentmise keretében Virágh József plébános személyes és szeretetteljes köszönetével fordult Puskás Balázs főigazgatóhoz és bemutatta a katolikus iskola vezetőjét, tanítóit, katekétáit és munkatársait. Somogyi Ervin a szülők nevében mondott köszönetet.
Puskás Balázs ünnepi beszédében három szó mellé csoportosította gondolatait: születés – közösség – csoda.
„Születés, az Egyházmegye legapróbb iskolájáé, amely, mint a mustármag, fog hatalmas fává terebélyesedni. Közösség, a helyi hívő közösség hite, elhatározottsága és kemény munkája, ami lehetővé tette, hogy az alapítási döntést követő egy év alatt valóban el tudjunk indulni. Ami egy csoda, hiszen ma iskolát alapítani nem mindennapi dolog, Isten szerető támogatása nélkül ez nem történhetett volna meg.”
Ezt követően a főigazgató ünnepélyesen megnyitotta a 2025-26-os tanévet.
A szentmise végén Spaitsné Rónaszéki Mária, igazgatónő foglalta össze az eddig megtett út lépéseit, és áldásait, és az iskola életének céljait: „Az iskola egy biztos, bizalmon alapuló, szeretet és értékalapú közösség kialakítását ígéri. Egy olyan közösségét, amibe a tanulók, nevelők és a szülők egyaránt beletartoznak, és ahol a közös munka célja, hogy a gyermekeket, mint a kicsiny magvakat, bőséges talajba vessük és egyéni fejlődésüket segítve kísérjük őket.”
A Veni Sancte szentmisét agapé követte a templomkertben, ahol az ünneplő közösség tagjai személyes beszélgetésekben folytatták a találkozásokat és megtekinthették az iskola osztálytermeit.
Fotó: Percze Zoltán