Hírek
Szeptembertől Szent Mihály Intézményfenntartó a hivatalos nevünk

Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhattak velünk az érdeklődők Szent Mihály Intézményfenntartóként, hiszen például márciusban indult közösségi média oldalaink is ezen a néven futnak már. Szeptembertől azonban a váci EKIF hivatalosan is ezen a néven szerepel mindenhol. Dr. Puskás Balázs főigazgatóval beszélgettünk a változásról!
Miért volt szükség a névváltoztatásra?
Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága név nem írja le sem a szervezeti formánkat, sem a tevékenységünket: egyrészt nem vagyunk főhatóság, hatósági feladatokat is csak annyiban látunk el, amennyiben a jogszabályok bennünket erre felhatalmaznak, illetve köteleznek – leginkább ellenőrzés formájában. A szervezetünk intézményfenntartó, nem pedig főhatóság. Ezen kívül pedig nemcsak iskolákat tartunk fenn, hanem óvodákat és szakképzőt is.
Miért esett erre a névre a választás?
Szent Mihály Főangyal az Egyházmegye védőszentje, aki hathatós segítőnk lesz a ránk bízott gyermekek nevelésében, támogatásában, tanításában és pasztorációjában. Az angyali seregek vezéreként hatalmas erővel száll szembe a gonoszlélek cselvetései ellen, szükségünk van a védelmére nekünk és a tanulóinknak is.
Mi a fő célunk intézményfenntartóként?
Az, hogy az intézményeinkben tanulók „keresztény szeretet és szabadság szellemiségében” (Gravissimum Educationis zsinati dokumentum) tanuljanak, nevelődjenek, hogy kiteljesednek személyükben és adottságaikban, megtalálják az élethivatásukat, „jó kereszténnyé és becsületes állampolgárokká” (Bosco Szt. János), az Egyház közösségének aktív tagjaivá váljanak.
Szeptember 19-21-ig a Vácon rendezendő Katolikus Társadalmi Napokon is találkozhatnak velünk az érdeklődők. Milyen programmal készülünk a rajzpályázat eredményhirdetésén túl?
A gyermekek számára a szombati napon egész napos játékokkal, tánccal, zenével, kreatív foglalkozásokkal készül az Egyházmegye. Mi egy sátorral leszünk kint mind a három napon. Aki ellátogat hozzánk, az megismerheti az intézményeinket, a sok-sok jó gyakorlatot, innovációt, amelyekkel találkozhatnak nálunk. Szombaton délelőtt a nagyszínpadon 2 órányi műsorral készülünk, melynek során egyes intézményeink tanulói, gyermekei produkciókkal mutatkoznak be, illetve a Szent Mihály Intézményfenntartó izgalmas beszélgetésekben prezentálja majd többek között a nagy sikerű digitális detox programot vagy a gyermekvédelem érdekében tett erőfeszítéseit.